A szerelem megvilágosít

Ajánlom Mesterünknek és Égi Szüleinknek

 Kezembe veszem a régi lelkek egyik legtitokzatosabb mondatát. A szerelem olyan, mint Jézus. Ez a kijelentés már azért is titokzatos, mert Jézusról – megfejtett igéi ellenére sem – tudunk túlságosan sokat, csak sejtjük, hogy ki volt. A szerelemről pedig ugyan feltételezzük, hogy sokat tudunk róla és értjük, ám a szerelem titka szinte mindig megfejtetlen. Ezért két titokzatos nyelvi kód – a Szerelem és a Jézus – néz és világít egymásra. A két egymás mellé helyezett és egymással összehasonlított fogalom áttetszővé teszi egymást. És ennek révén a titok még titokzatosabb és ugyanakkor még inkább átélhető és érthető.

Nem értjük, de értjük.

A szerelmi kapcsolat ugyanígy titokzatos és mégis megfejthető. A két ember, a szerelmes férfi és a szerelmes nő ugyanolyan kapcsolatban van egymással, mint a szerelem és Jézus fogalma. Ha átvilágítjuk magunkat a szerelem tisztaságával, láthatóvá válik létünk legnagyobb titka, mert szembesülünk azzal, hogy önmagunkról, nőként vagy férfiként ugyanúgy nem tudunk semmit, mint Jézusról, miközben lelkünkben saját titokzatos lényünkről is hallunk megvilágosító igéket. A két titokzatos nyelvi kód – az Én és a Te – szintén néz és világít egymásra. Kölcsönösen áttetszővé teszik egymást.

Értjük is, meg nem is magunkat és a Másikat.

Ha a szerelem valóban szerelem, az ősi üzeneteknek egy másik titokzatos mondatát is felfoghatjuk. A szerelem sokkoló szeretet-terápia. Ha két földi lény, sem emberként, sem szeretető férfiként, vagy nőként egyszerre érti, és nem érti magát, akkor a szerelem égi ajándékának titokzatos feladata nem egyéb, mint a két földi lényt közelebb vinni önmagához és létének megváltoztatásához. A szeretet-szerelem terápia szintén titokzatos, ám annyit nem nehéz megsejtenünk, hogy egyszerre kiforgat magunkból és gyógyításként önmagunkhoz emel. A két titokzatos nyelvi kód – a sokkolás és a gyógyítás – szintén néz és világít egymásra. Kölcsönösen szeretethetővé teszik egymást.

És közelebb visz egymás titokzatos szeretetéig – szerelméig.

Tegnap este, a Tejút galaxis egyik karjában, az egyik kicsiny bolygó hátán, Szerelmemmel, Ánandával a végtelen tér fölé, a közeledő szürkületbe, kötöttük ki kétszemélyes függőágyunkat. Egyszerű, hétköznapi cselekedet ez, ám a világ fölé emelkedés változatlanul rejtélyes. Mind a ketten, mint könnyű madarak, felrepültünk a függőágy tetejére, egymásnak fordítottuk hátunkat, és kezünkben a mobiltelefonokkal üzeneteket váltottunk. Nincs ebben az elektronikus beszédben semmi titokzatosság, miközben kölcsönös lelki kinyílásunk mindig titokzatos. Éltük, hogy a szerelem olyan, mint Jézus. A két titokzatos nyelvi kód – a Szerelem és Jézus – kitárta a másik titokzatos két nyelvi kód – az Én és a Te – ajtaját.

Még nem történt semmi, amikor már Egyek voltunk.

Az első telefon-üzenetet Szerelmem küldte: „Életem, néhány órája Mesterem kérdéseket tett fel, hogy ezekre magam keressem meg a válaszokat. Eljutottam oda, hogy egom gyalázatos játszmái mögött a következő mély alapdrámáimat fedezem fel: 1. Az egyedüllét. Mindig féltem, hogy végtelenül egyedül vagyok és maradok. 2. Nincs családom és gyermekem. Felfoghatatlanul hiányzik, hogy soha nem volt családom és az előző párom nem akarta, hogy gyerekünk legyen. 3. Nem vagyok a jézusi úton. Szívemben nem tudom megélni, hogy szeretem Istent. 4. A szegénység. Mindig is féltem, hogy szegény maradok és a jólétem bármikor semmivé foszlik. 5. A közösség hiánya és egyedüllét a közösségben. A világban most egyre több ember gyűlik körém, de vajon szeretem-e őket, vagy csak eljátszom a szeretetet, hiszen igazán őszinte sem merek velük lenni. De azt nem mondom, hogy nem tudok szeretni, vagy azt sem, hogy nem szeretnek. Ez talán jó jel. Végül kimondtam magamnak az öt pontból származó konzekvenciákat: nem tudom, hogy mit akarok, ezért nem hozom meg a döntéseket, és a döntéseimet nem cselekszem meg. Íme, eljutottam lelkem és létem gyökereihez. És még nincs végre, világosan látom, hogy jönnek majd a következő felismerések is. Szeretlek, Drágám.”

Képzeletben feltérdeltem és megfordultam a függőágyon. Két karommal átöleltem Ánandát, ahogy a szív két selymes karja öleli lélekpárját.

Mindjárt elkezdtem válaszolni, s ahogy írtam az üzenetet, magam is újra és újra megvilágosodtam: „Drágám, most boldog lehetsz. Mestered felbolygató kérdései elvittek az önismeret jórészéhez. És akkor vittek el, amikor a szerelmes szeretkezésünk örömmámora miatt kibírtad a kérdéseket és az ezekre adható válaszokat. A megtisztult lélekkel kimondott válaszaid mutatják, hogy az élet mélyében embertelen gyerekkorod volt, majd a korán kötött házasságod pedig – vagy öt éve – nem azért jutott csődbe, mert nem is volt, nem is lehetett benne igazi szerelem, hanem azért is, mert az együttélésből nem jött létre, vagy nem született meg a családod. Másodszor sem. Ezért békés szívvel elfogadhatod, hogy olyan világban éltél és olyan világ volt benned, ahol tökéletesen egyedül vagy, s csak most, tizenöt évvel a házasságod után ébredtél fel és tapasztalod meg, hogy szeretet vagy. Ám most lettél szabad. A leírt öt pontodra adható válaszok egyetlen pillanat alatt felvázolják saját életed lehetséges program-panorámáját. Az életterv szinte magától születik meg. Most már akár döntéseket is hozhatsz. És én is bátor vagyok, mert öt pontod nekem is tükröt tart. Ugyanott vagyok, ahol Te. Minden felismerésed igaz rám is és a megálmodott fiamra szintén várok. Ha a sokkoló igazságokat felismertük, akkor kétszeresen teljes boldogság vár ránk, Szerelmem.”

Néhány pillanattal később küldtem még néhány mondatot: „Most azt érzem, hogy mától van igazi esélyünk az Életre, Istenre, Boldogságra. Ezt már szerelmünk tette lehetővé, mert elindítottuk a szerelem-terápiát. Szívünk túlcsordulhat a hálától. Csókollak.”

Hosszú percekig csend volt. Bennem is. Szerelmem iránt határtalan és törhetetlen szerelmem édes álomként rezgett bennem.

Jött a válasz: „Minden szavadat és mondatod beleírtam a lelkembe.”

Aztán megérkezett a folytatás: „Ilyen bátor még nem vagyok.”

Kristálytisztán tudtam, hogy válasza arra vonatkozik, hogy az öt pontból következő elemzésemet még nincs bátorsága kimondani magának. Egyelőre „csak” az öt alapdráma igazságát fogadta be.

Én viszont boldogság-szívként felbátorodtam ettől. Az zsongott és vibrált bennem, hogy Párommal felfoghatatlan csoda történt, mert magának és nekem is kimerte mondani az eddig eltitkolt, elnyomott, nagyon mély léttapasztalatait. És ezt pötyögtem be üzenetként: „Én példád alapján bátor tudok lenni. Szembe nézek válaszaiddal. Nem rejtem el őket tudatalattim kútjának mélyében. És ma éjjel vagy holnap reggel Te is elvállalod a bátorságot. Mint tudod, lelkesültség, bátorság és játékosság vagy. És könnyen lehet, hogy holnap vagy valamelyik közeli napon, a Mester és én is bőgni fogunk örömünkben. Mert azt írod majd nekünk, hogy már bátor vagyok. Ma este már eleve hihetetlenül bátor voltál. Mestered kérdései elől rögtön megszökhettél volna, elméd még a kérdéseket is azonnal törölhette volna. Imádlak, mert egyre csodálatosabb vagy, pedig az egod is szeretné elfelejtetni Veled a kimondott és leírt felismeréseidet. Szeretlek.”

Lebegtünk a vándorló felhők miatt hol csillagos, hol csillagtalan éjszakában. Lelkünkben semmilyen szürkület vagy sötétség nem volt, hiszen – ha nyitott szemmel néztünk az égboltra – csalhatatlan láttuk, hogy fejünk felett csillagok világítanak. Megváltozott minden. A két nyelvi kód – a csillagos és csillagtalan ég – egybeolvadt, méghozzá úgy, hogy a csillagos galaxis elnyelte a csillagtalan állapotait. Ennél még szebb átváltozás és átlényegülés történt. A sokkolónak vélt szeretet-szerelem terápia elvesztette megpróbáltatás-jellegét.

Az öt alapdráma kihunyhat bennünk, ahogy a csillagok felgyúltak a Mennyben.

Varga Csaba

Az adott cikk linkje: http://aranymag-intezet.hu/a-szerelem-megvilagosit/