Az Aranymag Intézet bemutatása

 

A név jelképes. Az aranymag fogalma sokszínű és sokrétegű. Utal arra, hogy ez nem akármilyen mag, amelyből szükségképpen nem akármilyen termés lesz. Ezért is lett az Aranymag Intézet egyik jelmondata: Ha aranymagot vetünk, aranytermést aratunk. Az aranymag értelmezhető aranyfénynek, vagy akár még fénymagnak is, ami mindent bevilágít, amire rávetül a fénye. Ekkor az árnyék vagy a sötétség visszahúzódik. Az intézet fogalma pedig mutatja, hogy ez egy kutató- és fejlesztő intézet, amely egyaránt táplálkozik a tudományokból és a spirituális bölcseletekből. A vállalt cél nem más, mint a tudás és a tudat, avagy a gondolat és tudat összehangolása, egyeztetése, sőt egyesítése. Korábban talán azt mondtuk volna, hogy az Aranymag Intézet a tudomány és a spiritualitás együttes kezelésére törekszik. Ám ma már nagyon elolvad a tudomány és a nem-tudomány határa, sőt az egyesített elmélet, vagy ahogy mi hívjuk, a metafilozófia a két megismerési törekvést egységes rendszerként kezeli.

Tovább a teljes tartalomhoz »

Az adott cikk linkje: http://aranymag-intezet.hu/az-aranymag-intezet-bemutatasa/

Kristályvölgy Faluközösség videofilm

Kristályvölgy Faluközösség videofilm:

Kristályvölgy faluközösség from Emberiseg.hu – BG71 Studio on Vimeo.

Az adott cikk linkje: http://aranymag-intezet.hu/kristalyvolgy-falukozosseg-videofilm/

Varga Csaba filmjei

Varga Csaba fontosabb filmjei:

Az adott cikk linkje: http://aranymag-intezet.hu/varga-csaba-filmjei/

Ikerláng Szerelem beteljesülése film

Ikerláng Szerelem beteljesülése film:

Az adott cikk linkje: http://aranymag-intezet.hu/ikerlang-szerelem-beteljesulese-film/

Új Aranykor Konferencia

Az Új Aranykor konferencia programja:

Az adott cikk linkje: http://aranymag-intezet.hu/uj-aranykor-konferencia/

Video

Varga Csaba Istenemberré válás című könyvének bemutatása (CMM Televízió)

 

Az adott cikk linkje: http://aranymag-intezet.hu/varga-csaba-istenemberre-valas-cimu-konyvenek-bemutatasa-cmm-televizio/

Régebbi bejegyzések «

Fetch more items